Vendég a Kispadon

Női kézilabda válogatottunk számára véget ért a világbajnokság Szerbiában, így ennek a cikknek a megírásával az én munkám is véget ér. Van véleményem a csapatról, a teljesítményről a látottak alapján. Jól kezdtük a versenyt, igaz hullámzó volt a játék. Megvertük Csehországot, Ausztráliát és Tunéziát, bár őket borzasztó keservesen, majd jött a hullámvölgy. A románok ellen a második félidőben mutatott gyalázatos játék és ennek eredménye; a négygólos vereség. De szembe jöttek a németek is, akik mellé ismét odaszegődött a szerencse, így ők csapatunk legyőzésével megnyerték a csoportot. Még meg sem száradt a tinta a német meccs jegyzőkönyvén, Hajdu János megbízott szövetségi kapitány igen érdekes nyilatkozattal állt elő, amiről akkor még nem sejtettem, hogy ennek a cikknek a gerincét képezi majd.

„Én csak egy kedves vendég vagyok itt, nem a háziúr!” Ezzel a mondattal utalt a csapaton belül betöltött szerepére a hatvan éves mester. Egyfajta magyarázkodás volt ez a mondat, mintha már a spanyolok elleni meccs miatt magyarázkodott volna. Ez a viselkedés viszont nem méltó olyan emberhez, aki a magyar női kézilabda válogatott megbízott szövetségi kapitányi posztját tölti be. Így utólag végiggondolva ezt az egész világbajnoki sorozatot, rájöttem viszont, hogy Hajdu János mind a hét meccsen egy vendég volt a kispadon. Sokszor csak sétikált a kispad mellett, a taktikát Siti Bea másodedzőre és a lányokra bízta. Időkéréseknél alig szólt pár szót, mondván, beszéljék meg a lányok egymás között a dolgokat. Amikor jöttek az ezzel kapcsolatos kritikák, kijött Hajdu Jánosból a sértődöttség is. Arra hivatkozott, hogy hatvan éves fejjel el tudja dönteni, mikor kér időt egy meccsen, és mit mond egy perc alatt. Aztán jött a spanyolok elleni csodálatos játék, majd a végállomás, a brazilok elleni negyeddöntő.

Azt sem kezdtük jól, öt perc után már hárommal vezettek, időt kellett kérni. Ugyan a jelenlegi szabályok szerint kézilabdában egy meccsen háromszor lehet időt kérni, a mester ezt szerdán csak kétszer tette meg. Úgy tűnt, jól is jön az időkérés a hatvanadik percben, ha dobtunk volna gólt, megnyerjük a meccset. De találat sajnos nem született, jöhetett a hosszabbítás. Húsz perc, mely alatt házhoz mentünk a pofonért. A brazilok nem kímélték magukat, az utolsó előtti percben is nyitottat védekeztek, kilenc méteren a pálya széltében vonaltól vonalig felálltak, a magyar fejekben pedig mállt a tudomány, időkérés nem volt. El is buktuk a meccset. Hajdu Jánosnak ez persze mindegy is, mert ő januárban megy a balatonboglári Kézilabda Akadémiára Mocsai Lajos mellé dolgozni, Karl Erik Bőhn pedig jön vissza, a hírek szerint márciusban már ő vezeti a válogatott tavaszi összetartását. Persze, most lehet azt mondani, hogy így ki lehet kapni világbajnoki negyeddöntőben. Lehet azt mondani, hogy ez egy olyan meccs volt, amikor mindkét csapat házhoz ment a pofonért, de azt csak az egyik kaphatta meg. A változatosság kedvéért a magyar válogatott most is akkora pofont kapott, hogy attól visszazuhantunk a nyolcadik helyre a világbajnoki mezőnyben, nem tett tehát jót a csoportkörből magunkkal hozott két vereség.

Ettől függetlenül értem a Magyar Kézilabda Szövetséget. Értem, hogy miért választottak külföldi kapitányt. Hajdu János esete ugyanis jól mutatja, miért van a magyar kézilabda edzői karában nagyon kevés magyar ember, aki alkalmas lehet a kapitányi posztra. Norvég mestert választani a legjobb döntés volt, amit a szövetség meghozhatott. Mert a norvégok ezt a játékot valóban játéknak fogják fel. Minden hölgy, aki Norvégiában kézilabdázik, úgy van nevelve, hogy a legnehezebb, sportághoz kapcsolódó feladatokat is vigyorogva hajtsa végre és úgy jöjjön le a pályáról, hogy azt érezze, milyen jót játszott. Nálunk viszont sajnos sok utánpótlás játékos egyfajta kellemetlen kötelezettségnek tekinti, hogy kézilabdázhat. Akárcsak a gimiben a másfél órás testnevelést. Hazánkban a gyerekek nem szívesen járnak tesire. Ezért kellett a kézilabdában a szemléletváltás! És ezt hozta meg nekünk Karl Erik Bőhn, még akkor is, ha az elmúlt egy évben súlyos betegségével, a leukémiával küzdött.

Örömmel jelentem viszont, hogy meggyógyult és nemsokára visszatér. Hajdu János pedig ezentúl tehetségeket nevel majd Balatonbogláron. Valószínűleg ő örökre megtanulja, hogy senki, aki akár csak átmenetileg elvállalja a válogatott irányítását, nem lehet vendég a kispadon. Aki ugyanis így tesz, az súlyos hibát követ el! Olyat, ami egy jó világbajnoki szereplésbe és a kapitány kispadjába kerülhet!