Translate for yourself! (Fordítsd le magadnak!)

2014. június 14., szombat

Vicente A Bohóc

Tegnap lejárt egy játékrendszer ideje. Az ide teszem, oda tolom játék már nem működik a fociban. Ez feketén-fehéren bebizonyosodott. No meg az is, hogy Wilmar Roldán játékvezető nem fog a döntőn dirigálni, Nisimurához hasonlóan. A Mexikó-Kamerun meccsen ugyanis az ő csapata nem adott meg két szabályos gólt. Ott a csapatok görcsösen kezdtek, az is nehezítette a dolgukat, hogy szakadt az eső az egész meccsen, ez pedig labdakezelési problémákhoz vezetett. Kamerunnak voltak ugyan felvillanásai, ám a csapat támadójátéka impotens, védekezésben időnként fejetlenül szaladgáltak összevissza, az utolsó negyed órában pedig időnként olyan érzésem volt, mintha beletörődtek volna a kameruniak a vereségbe. Velük ellentétben Mexikó támadásaiban sok potenciált láttam, ha a befejezésekre tudna egy kicsit koncentrálni a csapat, akkor a horvátokat és a brazilokat egyaránt megszorongathatja. 

A spanyol-holland meccsen Diego Costát nem fogadta szívesen a brazil közönség, ennek ellenére veszélyesen játszott, ehhez kellettek egyébként a holland védelmi hibák az első percekben. A brazil születésű csatár játékát jól példázza az összehozott tizenegyes, amit Alonso értékesített ugyan a 26. percben, de ezzel nagyjából ki is múlt a támadójáték spanyol oldalon. A hollandok viszont ébresztőt fújtak, egyenlítettek, a gólt megelőző kapustevékenységet nem igazán értem. Minek jött ki Casillas a kapujából? Arra számított, hogy Van Persie leveszi majd a labdát? Minden bizonnyal igen, ugyanakkor az, hogy mozdulatlanná dermedve figyelte, ahogy behullik a labda a kapujába, sok mindent elárult a későbbi történésekről. A hollandok a második félidőben stabilizálták magukat hátul, a támadójátékot pedig igen egyszerűen oldották meg. Hátulról ugratták ki hosszú passzokkal az elöl lévő támadó középpályásokat, elsősorban Robbent, aki a helyzetei többségét gólra váltotta. Nem volt tilitoli, egyszerűen, akár egy egyenes, megoldották a spanyolok legyőzését, akik közül Gerard Piqué, Sergio Ramos és Casillas totális csődöt mondtak tegnap este! Azzal, hogy Vicente del Bosque a meghatározó játékosok posztjain nem frissített a vb előtt és ugyanazt a játékot erőlteti évek óta, saját magából és a spanyol fociból csinál bohócot! Nem kéne váltani, mester? 

 Az Ausztrália-Chile találkozón bejött a papírforma!. A chileiek rúgtak gyorsan két gólt, aztán visszaálltak, mert azt gondolták, hogy a meccs már zsebben van. Meg lehet érteni őket, ugyanakkor ez a hozzáállás nem éppen célravezető a hollandok és a spanyolok ellen. Ausztrália csapata kihozta magából a maximumot, rajtuk rettentően érződik, hogy úgynevezett egyemberes csapat, sok rúgták fel a labdát Tim Cahillnek, aki megpróbált vele valamit kezdeni, ez a taktika azonban csak egy gólra volt elég, a végére ráadásul kaptak még egyet, ez pedig el is döntötte a meccs sorsát. Nagyon valószínű, hogy ezzel meg is van az első kieső, hiszen a papírforma szerint a holland-spanyol duónak be kell gyűjtenie a három pontot! Hát majd meglátjuk! Szerdán minden tekintetben okosabbak leszünk!

 Kíváncsi a június 13-án írt két tudósításra? A Spanyolország-Hollandia meccs írásos összefoglalóját itt találja!

Az Ausztrália-Chile találkozó tudósításáért kattintson ide!




2014. június 13., péntek

Izzadtak a brazilok

Bizony! Tegnap megszenvedtek a győzelemért a hazaiak a nyitómeccsen. Nem kezdődött számukra jól a találkozó, ellenben a horvátok bátor támadójátékkal és kreatív focival lepték meg a világot. Ez tizenegy perc játék után érett (ön)góllá, bár ehhez ugye az is kellett, hogy Jelavic picit beleérjen a labdába. Szerintem legalábbis beleért, így került az Marcelo elé, aki eltévesztve a házszámot, a saját kapujába tolta a labdát. Ezután felébredtek a brazilok, agresszív labdaszerzésre törekedtek, ennek pedig meglett az eredménye, egy ilyen szituációt követően a 29. percben megkapta a labdát Neymar, aki egyébként szabadon mozoghatott a pályán, míg le nem cserélték, és a Barcelona csatára középre vitte a labdát, majd messziről a bal alsóba lőtt, meglett az egyenlítés! Érthetetlen módon a pálya közepéről behúzódtak a horvát védők a tizenhatoson belülre, zónavédekezést választottak, ez pedig egy brazil csatársor ellen óriási hibának számít, azonnal büntettek is a hazaiak. 1:1-gyel mehettek tehát szünetre a felek úgy, hogy a brazilok az utolsó negyed órában óriási nyomást gyakoroltak a vendégek kapujára. 

A második félidőben 25 percig csak a cserék jelentettek eseményt, jött Brozovic Kovacic helyére, aztán Hernanes is beállt Paulinho helyett, ekkor Scolari mester húzott egy olyat, hogy a két szélen felcserélte Hulkot és Oscrart, Neymart pedig beküldte középre Fred mellé, így már ők rohamozták a kaput. 68 perc elteltével Hulk is leült a padra, Bernard folytatta helyette. Két perccel később pedig a játékvezető elkövetett egy hibát, mely a meccs kimenetelét nagymértékben befolyásolta. Neymar kapott labdát a tizenhatoson belül, megpróbált kapura fordulni és egyszerűen elesett a védője mellett, aki nem bántotta, Juicsi Nisimura mégis befújta a büntetőt, amit Neymar értékesített, vezettek tehát a brazilok. Az utolsó negyed órában a horvátok egyrészt elvesztették az önbizalmukat, másrészt fejben összeomlottak, Scolari pedig kihasználva az utolsó cserelehetőséget, Neymar helyére Ramirest küldve, stabilizálta a középpályát. Nem sokkal később a fáradt Corluka labdát vesztett a középpályán, Oscar ezzel meglódult, majd a tizenhatos vonaláról gólt szerezve eldöntötte a meccset, melyet a bírói hiba is befolyásolt. Kialakult tehát a 3:1-es végeredmény. a braziloknak elsősorban a jó értelemben vett agresszivitásban kell fejlődniük, horvátok pedig, ha ezt a játékot produkálják, könnyedén verhetik Mexikót és Kamerunt is, amennyiben elbírják a rájuk nehezedő pszichikai nyomást. Nyitánynak egyébként ez a meccs tökéletes volt, leszámítva a bírói hibát. Folytatás este, három mérkőzéssel!

A meccsről írt tudósításért kattintson ide!








 

2014. június 8., vasárnap

Paradicsommadár

Legelőször is rögzítsük a tényt: Férfi kézilabda vb-selejtezőn Magyarország 25:22-re legyőzte Szlovénia csapatát. Izgalmas, jó hangulatú meccs volt, a kézilabda valódi ünnepe. Ebbe rondított bele az RTL Klub, amikor 40 másodperccel a vége előtt a találkozó kommentátora, Léderer Ákos beleböfögte az éterbe, hogy a maga részéről elköszön a nézőktől és köszöni, hogy 16 évig közvetíthetett kézilabdát az RTL Klubon. Ezek a rideg tények. 40 másodperccel a vége előtt a csatorna seggfej műsorszerkesztője úgy gondolta, hogy mivel az emberek olthatatlan vágyat éreznek aziránt, hogy végre megtudják a hatos lottó nyerőszámait, ezért megszakítanak a fent említett időpontban egy amúgy szenzációs meccset. 

Most érkezett el az idő, hogy elővegyük azt a bizonyos viccet a nyuszikáról, aki az erdőben lépten-nyomon különleges lényekkel találkozik. Nos lássuk: Nyuszika sétált az erdőben, és egyszer csak találkozott egy addig sosem látott lénnyel. Illendően köszöntötte: „Szervusz! Én vagyok a nyuszika, hát te ki vagy…?, „Én vagyok a farkaskutya…” „Farkaskutya…? Az meg hogy lehet…?”, „Édesanyám farkas volt, édesapám kutya, én lettem a farkaskutya…” A nyuszika illedelmesen elköszönt, és ment tovább. Egyszer csak találkozott egy másik lénnyel. „Szervusz! Én vagyok a nyuszika, hát te ki vagy…?”, „Én vagyok az öszvér…” „Öszvér? Hát az hogy lehet…?”, „Édesapám ló volt, édesanyám szamár, és én öszvér lettem.” A nyuszika kicsit még csodálkozott, de azért csak elindult tovább. És akkor találkozott egy egészen, igazán különös, különleges lénnyel. „Szervusz! Én vagyok a nyuszika, hát te ki vagy…?” „Én vagyok a paradicsommadár…” „Aha, értem… – mondta a nyuszika. – Tudod mit? Akkor te menj az anyádba!” Igen, az RTL Klub ezzel a lépéssel magát tette a magyar média paradicsommadarává. Ez a tévéadó lett az állat, akit a nyuszika, vagyis inkább esetünkben a néző elküld az anyjába, és mindezt joggal teszi. Nem ez az első eset, amikor cikkem tárgya óriási sportújságírói szakmai hibát követ el. Már Vitray Tamás is megjegyezte róluk, hogy rettentő gyenge színvonalon közvetítenek sporteseményt, emlékezzünk csak a nyolc évvel ezelőtti, németországi világbajnokságra! 

Azt az eseményt teljes egészében az RTL Klub kapta, tudomásom szerint akkor fordult elő a magyar sportújságírás történetében először, hogy kollégákat haza kellett hívni egy súlyos baki után. Történt ugyanis, hogy a német válogatott egyik meccsén, amikor a stadion díszpáholyát mutatták, a magyar kommentátor összekeverte az ott helyet foglaló Angela Merkelt az egyik miniszterével, aki a kancellár asszony társaságában tekintette meg a mérkőzést. Vitray szerint egyébként akkor kizárólag Hajdú B. István végzett kitűnő munkát, a többiekről szó szerint azt mondta: "Nem tekintem őket a kollégáimnak!" Száz szónak is egy a vége, az, hogy 40 másodperccel a vége előtt befejezik egy kézilabda meccs közvetítését, példátlan és felháborító eset a magyar sportújságírás történetében. Végezetül csak annyit: ezek után már én is kifejezetten támogatom a reklámadó ötletét! Ne csodálkozzon az RTL Klub, ha a következő hetekben az ügyfélszolgálat felháborodott telefonok millióit kapja majd. Sőt, tovább megyek, a reklámadón se csodálkozzon! Mert a legteljesebb mértékben megérdemlik! Gyalázat, a sportrajongók pofán köpése volt, ami ma délután 16 óra 15 perc táján történt! Ez soha többet nem ismétlődhet meg! Jó hír, hogy már nem is fog, ez volt az utolsó kézilabda meccs amit közvetítettek, az elkövetkező tíz évre ez az állítás mindenképpen igaz. Folytatás jövő vasárnap este fél hatkor a Sport TV-n. Hajrá Magyarok! Hajrá Magyar Kézilabda!