Translate for yourself! (Fordítsd le magadnak!)

2015. augusztus 6., csütörtök

Kokain háromszor

Csipes Tamara, Dombvári Bence, Kucsera Gábor. Mindhárom illető kokaint fogyasztott. Valahol, valami szétcsúszott, végletesen elromlott náluk. Legfőképpen a bizalom dőlt össze másodpercek alatt. Aztán a karrier. Jó esetben kapnak két év eltiltást. Ha pedig 2017-ben visszatérnek, soha többé nem lesz már semmi a régi. Kucsera állítólag szóban már elismerte a tettét. Ha pedig elismerte, akkor nincs mentség. Nincs bocsánat soha többé. Akkor már a szurkolás sem az igazi. Kucseráé a harmadik doppingügy a kajak-kenu sportágban egy éven belül. Valamit a szövetségben Fábiánné Rozsnyói Kati nénin kívül senki nem csinál jól. Kati néni ugyanis Dombváriék kirobbant botránya után a csoportjába járó összes versenyzőnek megtiltotta a diszkóban bulizást. Kokaint ugyanis kizárólag egy helyen lehet nagy eséllyel szerezni.

Lepukkant diszkók tömény húgy - és szarszagú klozetjeiben. A sok, önmagát drogos tűvel összeszurkáló, dílernek nevezett állattól lehet elsősorban kokaint venni. Volt már arra példa a sportban, hogy alapvetően sikeres sportoló a bűn útjára lép. Elkezd inni, drogozni mert egy idő után már nem jönnek a sikerek és azt hiszi, hogy ha önti magába a drogot meg a piát, akkor minden frankó lesz és megint jönnek a sikerek. Ilyen, egykor sikeres sportoló Matti Nykänen (ejtsd: nükenen) egykori síugró is. Az úriemberről ma már azt hallani, hogy visszavonulása óta többet ült börtönben, mint ahányszor szabadlábon élt. Az ő sikerkorszakának is vége lett, aztán kezdett elzülleni. Viszont változatlanul nem értem, mi vitte arra Csipest, Dombvárit és Kucserát, hogy kokaint fogyasszon egy bulin.

A kokain ugyanis nem egyszerű vicces cigi (értsd: füves cigi). A kokain a legkeményebb drogok egyike. Onnan már csak egy lépés az, hogy például a "Krokodil" fantázianévre hallgató dizájner drogot kipróbálja valaki. És ezt nem azért állítom, mert bármelyik ilyen szert kipróbáltam volna. Láttam én már drogost képen, ez épp elég elrettentő ahhoz, hogy soha ne próbálkozzak vele... Szóval a Magyar Kajak-kenu Szövetségben szerintem valakik valamit nem csinálnak jól, ha egy éven belül három versenyzőjük bukik le kokainnal a vizeletében, vérében. Egy évvel Rio előtt elérkezett annak az ideje, hogy rendet rakjanak az edzők és a versenyzők soraiban. Mert ha adott esetben valaki az olimpián is lebukik, az a magyar kajak-kenu, sőt az egész magyar sportnak hatalmas presztízsveszteség! Ideje volna a legfrissebb botrányban érintett sportolóknak eldönteni, hogy mit választanak. Lehet mondjuk egy lepukkant klozeton belőni maguknak a napi adag drogot, de akkor ne merészeljék magukat sportolónak nevezni többé! De két év alatt azon is el lehet gondolkodni, hogy visszamennek-e edzeni. Ha igen, fogják be a pofájukat, szegjék le a fejüket és dolgozzanak. Ha nem, akkor fel is út, le is út, kezdjenek el maguknak civil foglalkozást keresni! Ha ezt választják, akkor kezdésnek a vécépucoló szakmát javaslom. Szigorúan minimálbérért!