Norvég Ajándék

Sokáig gondolkodtam azon, miként kezdjem el ezt a cikket! Egyrészt azért, mert ma reggelig reménykedtem a csodában, másrészt azért, mert soha nem írtam még olyan cikket, aminek a gyász a témája. Talán kezdjük a ténnyel: Karl Erik Bőhn ma hajnalban a tonsbergi klinikán meghalt. Tizenkét nap múlva töltötte volna be a 49. életévét. A halál már megint gyors munkát végzett és elvett tőlünk egy embert, aki a magyar női kézilabda válogatottal szerezhetett volna magának igazán nevet. A hírnév szerintem soha nem érdekelte. Ő megmaradt egyszerű, szeretetreméltó emberi volta mellett. Az ilyen személyiségek sorsa pedig néha kegyetlen sajnos! Karl Erik Bőhn megmutatta nekünk, mitől erős a norvég kézilabdázás azon túl, hogy a sportág az oslói parlamentben is téma, és öntik bele a sok millió norvég koronát.Téved, aki azt gondolja, hogy a sportág attól olyan erős arrafelé, hogy a fene tudja milyen különleges védekezési és támadási figurát megtanulnak a norvég lányok serdülő korukban! Nem!

Ahhoz, hogy ezt megértsék, fel kell vázolnom egy történetet, melynek ugyan látszólag semmi jelentősége nincs, de azért mégis van. A Győr női kézilabda csapata 2012 tavaszán a dániai Ikast városában edzőtáborozott. Talán emlékeznek még, akkoriban hatalmas botrányt kavart, hogy a frissen kinevezett magyar szövetségi kapitány; Karl Erik Bőhnt a szezon végéig a győriek kispadjára is leültették. Nem ez az érdekes, hanem az, hogy az edzőtáborban, amikor valamelyik délután a csapatnak csendes pihenő volt előírva, KEB kilopózott a szállodából bevásárolni. A szállodához közeli bevásárlóközpontba elkísérte az egyik magyar újságíró kolléga, akivel a norvég mester útközben beszélgetett. „Ajándékot veszek nekik – mondta. – Örülnek neki, én meg szeretek adni.”  Karl Erik Bőhn rövid magyarországi karrierje során rávilágított arra, hogy egy nőt nemcsak megtanítani kell kézilabdázni, hanem eközben a lelkét is ápolni kell.Az nem elég, hogy egy hölgy megtanulja a különböző, sportágra jellemző alap mozdulatokat és taktikai elemeket, éreztetni kell vele, hogy valóban jól végezte az adott napra kiszabott edzésmunkát, ezt pedig csupán szavakkal megtenni nagyon kevés!

Olyan ez, mintha udvarolnál egy nőnek, elmondod neki, hogy szereted, néhányszor smárolsz vele, talán még ágyba is viszed, aztán ennyi volt! Minden épeszű férfi tudja, hogy ez nem így működik! Kanyarodjunk vissza ehhez a szomorú témához! Hatalmas veszteség érte a magyar kézilabdázást. Félbemaradt egy munka, amint másnak kell befejeznie. Szó van itt utódokról, állítólag Németh Andrással nagyon komolyan tárgyal az MKSZ. De a jelöltek között van még 3 külföldi kapitány is.Sajnos ezeket a rideg tényeket is ide kellett tennem de csak azért, hogy kifejezzem: azt a munkát kell folytatni, amit Karl Erik Bőhn elkezdett. A magyar edzőkkel ugyan nincs sok gond, a szakmát nagyon értik, de idehaza elsősorban a sportág pedagógiájában van szükség váltásra. Ebbe most ne menjünk bele! Mi magyarok kaptunk ajándékba Karl Erik Bőhntől egy Európa bajnoki bronzérmet. Emellett megkaptuk az iránymutatást, amerre a magyar női kézilabdázásnak (kiheverve a norvég mester halála okozta sokkot) tovább kell mennie! Ezt az iránymutatást, a különleges pedagógiai módszereket köszönjük neki!

Nyugodjon békében! Mi pedig menjünk tovább a megkezdett norvég úton, új kapitánnyal a fedélzeten!