Translate for yourself! (Fordítsd le magadnak!)

2013. december 15., vasárnap

Határtalan Sportember

Magamról lesz most szó pár sor elejéig. És a köszönetről, mert ha annak idején szeretve tisztelt szüleim, rokonságom nem támogatja, hogy elvégezzem a Sportkommunikátor szakot az egyetemen, akkor most nem biztos, hogy ezt a blogot írnám. Erre később még visszatérek. 1988. július 19-én születtem, azon a napon, amikor Grósz Károly elvtárs (sic!) megkezdte két hétig tartó amerikai körútját Los Angelesben. Első sporttal kapcsolatos gyermekkori emlékem négy éves koromra datálódik, amikor apámmal együtt néztük Ayrton Senna monacói versenyzését. Tudat alatt akkor kezdtem foglalkozni az újságírással, hisz innentől kezdve kommentátorosat játszottam, ahányszor egyedül voltam. Számomra már akkor volt valami hihetetlenül vonzó a sportújságírók munkájában.


Ez akkor sem változott, amikor hét éves koromban egy októberi napon először léptem át a mozgássérültek számára létrehozott Pető András nevével fémjelzett nevelőképző és nevelőintézet küszöbét. Életem meghatározó szeletét töltöttem Pesten, nyolc évet, ez az időszak is hozzájárult ahhoz, hogy sportújságíró lettem! Ugyanis kora kamaszkoromtól kezdve alakították ki bennem a tájékozódás igényét, rendszeres elvárás volt, hogy naponta legalább egy híradót meg kell nézni. Ezen a szokáson azóta sem változtattam, legfeljebb annyit, hogy az egy alkalmat hatra emeltem. Így kerültem az ország egyik legjobb iskolájába; a pécsi Leőwey Klára Gimnáziumba, ahol 16 éves kormomban történt a későbbi pályafutásomat befolyásoló első esemény. Ekkor kellett ugyanis először elgondolkodni azon, hogy ki, hova szeretne menni továbbtanulni. Én gondolkodás nélkül tudtam a választ: mindenképp sportújságírással, de legfőképp kommentátorként akarok tevékenykedni! Emlékszem, álmodoztam akkoriban, hogy milyen jó lesz, milyen egyszerű lesz. És mekkorát tévedtem! Hajjaj!
Mert nem egyszerű ebben a szakmában elhelyezkedni! A következő fontos állomás az újságíráshoz vezető utamon 2008. március 11. Ekkor rendezték a Buzánszky Kupa küzdelemsorozatát a Leőweyben, mely esemény egyfajta osztályok közötti focitorna volt. Az igazgatónő felkért, írjak egy tudósítást erről a tornáról az iskolaújságba és lehetőleg készítsek interjút Buzánszky Jenő bácsival, a torna névadójával, az Aranycsapat korábbi legendás védőjével. Az volt életem első interjúja, ami egyben a legrosszabbul sikerült. Ennek két oka az volt, hogy egyrészt nem készültem fel megfelelően, másrészt pedig szegény Jenő bácsi annyira halkan, motyogva beszélt, hogy alig értettem, mit mond amikor a diktafonon visszahallgattam a felvételt. Ezt leszámítva az egész torna olyan jól sikerült, hogy kaptam is egy emléklapot, mely a mai napig szobám falát díszíti és roppant büszke vagyok rá! Ekkor már be volt adva a jelentkezésem az egyetemre.
Ahol még abban az évben, szeptemberben kezdtem el a tanulmányaimat a Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési kar Sportkommunikátor szakán. Minden évben viszonylag simán vettem az akadályokat, az utolsó évet kivéve, amikor három évvel ezelőtt nem engedtek el záróvizsgázni, mivel a leckekönyvembe nem volt beírva az egyik jegyem adminisztrációs hiba miatt. Egy évvel később már elmehettem záróvizsgázni, ám mivel kétszer is megíratták velem (kérésem ellenére) a záróvizsgát, csak harmadik nekifutásra kaptam meg a felsőfokú végzettséget igazoló papírt. Itt álljunk meg egy pillanatra, magyarázattal tartozom! Azért kértem a szóbeli vizsgáztatást, mert papírom van arról, hogy alaki diszgráfiám van, ami azt jelenti, hogy annyira ronda a kézírásom, hogy nem, vagy csak nagyon nehezen lehet azt elolvasni. Ezért kértem egy olyan két fordulós szóbeli vizsgáztatást, melynek egyik szakasza helyettesíti az írásbeli záróvizsgát. Az erre irányuló kérésem azonban jókora csúszással jutott el a címzettekhez, történhetett, hogy kétszer is írtam záróvizsgát kérésem ellenére. A harmadik alkalom azonban olyan jól sikerült, hogy a vizsga mindhárom elemére, így szakdolgozatomra is négyest kaptam, megkaphattam hát a felsőfokú papírt!


A következő kérdéssel folytatnám a cikket: Haász Rudolf szerint mi az újságírás? Ehhez elsőként vegyünk egy egyszerű hírt. Például:
"A női kosárlabda Euroliga nyolcas döntőjének fináléjában a házigazda Jekatyerinburg 82–56-ra megverte a török Fenerbahcét. A női kosárlabda Euroliga nyolcas döntőjének fináléjában a házigazda Jekatyerinburg 82–56-ra megverte a török Fenerbahcét. Az orosz együttes elképesztő fölénnyel nyerte meg a nyolcas döntőt, mind az öt találkozóját simán behúzta, átlagban 27.4 ponttal szerzett többet, mint az ellenfelek – a legszorosabb a nyitó mérkőzés volt, amikor „csak” 23 egységgel bizonyult jobbnak a lengyel Polkowicénél. A finálé legeredményesebb játékosának a 24 pontig jutó Candace Parker bizonyult, aki emellett szerzett még 11 lepattanót, kiosztott öt asszisztot és két blokkot is. Mint ismert, a harmadik helyért a két magyar válogatott játékossal, Krivacsevics Tijanával és Quigley Alexandriával felálló Good Angels Kosice 65–57-re kikapott a francia Bourges-tól."


Nos, ez egy rövid, velős tudósítás, de vannak olyanok is, amelyek hosszan írják le, hogy egy adott helyszínen mi történik A női kézilabda BL-döntő előtt például a Nemzeti Sport tudósítója írt cikket arról, mi is zajlik a győri lányoknál edzésen. Tehát az újságírás részben tudósítás, amikor leírod azt, amit látsz! Se többet, se kevesebbet annál. Nem mondasz véleményt, mert ha megteszed, akkor részrehajló vagy és ezáltal hiteltelen. Képzeljük el azt a madridi újságírót, aki egy döntetlenre végződő El Classicót úgy interpretál az olvasók felé, hogy a meccset a Real Madrid nyerte! Pedig mindenki tudja, hogy döntetlen lett! Ebben az esetben az érintett kolléga repül, és még a közönség sem veszi komolyan, mivel kialakulhat az a vélemény, hogy részrehajló, minden alkalommal a csapat sáljában ül le cikket írni. Ezért találta ki az újságírás a publicisztika műfaját! Ugyanis a definíció szerint a publicisztika véleményműfaj! Tehát ha ilyet ír valaki, akkor kifejtheti a véleményét egy - a tévében látott - meccsel kapcsolatban. Vitatott szituáció te, mint újságíró lesnek ítélsz meg? Ha tudósítást írsz kit érdekel? A les az, amit a játékvezető megad! Ám ugyanez a helyzet más, ha publicisztikát írsz! Ott elmondhatod, hogy szerinted miért volt les vagy miért nem? Olvashatnak mindkét műfajból cikket itt? Igen!


Ugyanis ez a blog alapítása; április elseje óta minden munkámat őrizni fogja! Ajánlom ezért figyelmükbe a soron következő cikkeket, mivel július 19-től két héten át olvashatnak tudósításokat a soron következő Úszó - és Vízilabda Világbajnokságról! Jó szórakozást kíván hozzá az ember, aki nem ismeri a sport határait: Haász Rudolf